A belföldi tömegközlekedés Angliában

Angliában a kommunális és közlekedési hálózat nagyon jól kialakított. Az utak állapota jó, és az autópálya hálózat is tökéletesen kiépített. Nagyjából 15 kilométerenként el lehet hagyni a pályát, segélytelefonokat kb. 20 kilométerenként helyeztek el. Pihenőhelyek – gyakran szállodával, étteremmel, benzinkúttal stb. – szintén kb. 20 kilométerenként vannak kialakítva. Mindezeknek köszönhetően, tulajdonképpen a legkisebb településről is könnyen el lehet jutni bárhová viszonylag rövid időn belül, és biztonságban. A maximum sebesség az autópályán 75 mérföld/óra (120 km/óra).

Helyi autóbuszjáratok Angliában

bus-254144_640Általában 5-10 percenként indulnak a helyi járatú autóbuszok. Ez azt jelenti, ha valaki lekési a járatot, akkor nem kell 10 percnél többet várakoznia, és érkezik egy újabb busz. Ezek az autóbuszok jellemzően kétemeletesek, nevük: Double Decker Bus. A helyi buszjegy árak 1-3 GBP között mozognak.

 

 

 

 

 

Angliai távolsági autóbuszjáratok

National_Express_route_561_A távolsági buszokon (BUS Coach) a jegyárak általában ugyanazon tarifarendszer szerint működnek: 50 mérföldenként, mely hozzávetőleg 80 km, 10-12 GBP az ár. Tehát utazás esetén könnyű kiszámolni az útiköltséget. A jegyet interneten érdemes megvásárolni. A távolsági járatok általában 20-40 percenként indulnak. Jórészt mindegyiken található WC és biztonsági kamera.

Jegyet foglalni ezen a weboldalon lehet: www.nationalexpress.com

 

 

Megabus_Neoplan_SkylinerMég olyan társaság is létezik Angliában, amely a nagyobb városok között 1 GBP-ért indít járatokat! A jegy csak interneten foglalható le, és legalább 4 nappal utazás előtt kell megvásárolni.

A társaság neve Megabus: www.megbus.com

 

 

Vonatközlekedés Angliában

St_Pancras_railway_station_MMB_31_395018_A vonatközlekedés talán a legkényelmesebb az országban. Szinte mindenhova el lehet jutni, és gyorsabb, mint az autóbusz. Az ára viszont lényegesen magasabb: 50 mérföldenként 30-35 GBP. A vonatokon Angliában van WC, büfékocsi és nagyon tiszta mindegyik. A szerelvények gyorsasága sokszor eléri a 80-150 km/óra sebességet.

Jegyet foglalni ezen a weboldalon lehet: www.nationalrail.co.uk.

Metróval Londonban

underground-256712_640Anglia fővárosában, ahol majd 8 millió lakos él, és ahova hozzávetőleg évente 3 millió turista látogat, a közlekedés nem egyszerű, de könnyen átlátható, és nagyon jól szervezett. A legfőbb közlekedési eszköz a földalatti metró, melynek Tube a neve. Az aluljárót pedig Underground-nak hívják.

 

 

 

Az aluljárókban elektromos kapukon keresztül jutunk el a metróhoz. Itt mindig van 3-4 segítő alkalmazott, aki útbaigazítja a bizonytalankodókat, de az információs táblák is jól látható helyen vannak, és nagyon könnyen értelmezhetőek.

A város 1-től 9-ig számozott zónákra van osztva. Rengeteg pénzt takaríthatunk meg, ha pontosan tudjuk, hová szeretnénk utazni, és figyelünk a zónákra. Vásárolni lehet átszálló, zóna, napi, heti és havi jegyet. Létezik olyan vonatjegy, melyhez metrójegy vásárolható. Ez tulajdonképpen ugyanaz a jegy, csak az ár tartalmazza a metrójegy árát is. Így nem kell sorban állni a metrópénztárnál. Egyébként a jegy a földalatti automatáknál is megkapható.

A hosszabbított zónajegy neve Ticket extension. Ezt akkor érdemes vásárolni, ha valaki több zónát használ az utazásakor.

oystercardAz egyik legelterjedtebb jegyvásárlási mód az, amikor az utas megvesz egy Oyster Card-ot, melynek ára 3 GBP, és azt tölti fel annyi pénzzel, amennyivel szeretné.

5 éves korig ingyen lehet utazni, 5-15 éves kor között Oyster Photocard-ra van szükség. A 16-17 éveseknek szintén Oyster Photocard kell. Diákjegy is vásárolható. Az erre vonatkozó kedvezmény a mindig aktuális szabályok alapján változó, átlagosan 50-60%.

 

 

A jegy ára zónánként változik:

1-4 zóna 4 GBP/út

1-6 zóna 4,50 GBP/út

7. zóna 5,50 GBP/út

1-9 zóna 7,50 GBP/út

Oyster Card használata esetén:

1-2 zóna 1,80 GBP/út

1-6 zóna 2,40 GBP/út

1-9 zóna 3.40 GBP/út

Forrás: Szalai István

 

Következő

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × három =